Now Playing Tracks

secfromdisaster:

dbareactions:

When the poop hits the fan but you have a well documented and routinely tested disaster recovery plan in place. (HT dang it, somebody submitted this and I didn’t catch what the name was before I accepted it)

ezmiez?

Ha jól emlékszem a 2003-as Kapitány és Katona kalandfilm egyik jelenete. A film egyébként a napóleoni háborúk vízi viszotagságait dolgozza fel, talán a csatajelenetek jóval kevésbé fontosak, mint az emberi érzelmek egy ilyen helyzetben, akár kapitányról, akár matrózról, akár hajóorvosról, vagy katonáról legyen szó. Jó film, érdemes megnézni! ;)

Egyik délután mondjuk úgy, szerencsém volt ehhez a Nincs kettő séf nélkül című olasz sorozathoz, mely 2010-ben készült. Az egyetlen évadból álló sorozat (melyet töredelmesen megvallva, nem néztem végig) minden része egy olasz étteremben, a Vidám Polipban zajlik.

A cselekmény nincs túlbonyolítva. A hely vezetője rendőrfelügyelő volt, így ha itt felüti fejét a halál, a viszály, vagy az intrika, akkor örömmel segít be ezek megoldásába. Nyugis krimisorozat ez olasz módra, a 90-es évek nyugat-európai stílusában, amolyan “Rex felügyelősen”. Őszintén megvallva egyáltalán nem hozott lázba. Az egyedüli értéke az ekkor már 81 éves Bud Spencer, aki nem is igazán színészkedik, de jelenlétével a gyengéből legalább nézhetővé varázsolja ezt a könnyed nyomozósdit. Ettől függetlenül a sorozat semmi újat nem hoz, azt is kicsit unottan teszi.

Értékelésem: 10/4

Megjegyzés: Bud Spencer 15 nap múlva, 2014.október 31-én tölti be 85. születésnapját. Nem semmi! Ráadásul elég jól is tartja magát, érdemes megnézni ezt a pár napja vele készült videointerjút a LAKÁSÁN: http://index.indavideo.hu/video/Bud_Spencer_Grrr_HgtijjjggggHiHiHi?utm_source=flash&utm_medium=watchoninda&utm_campaign=videoplayer

Hihetetlenül pozitív kisugárzáa van, jövőbeli filmes terveiről is mesél. Én nagyon kíváncsi lennék rá! :)

Szeretem, ha egy film görbe tükröt mutat társadalmunkról, gondolkodásunkról, viselkedésünkről. Bár ezekben gyakran ott lapul a sztereotípia, mégis képes lehet átadni azt az üzenetet: biztos mindent jól csinálsz?

A Szörny mentőakció is egy ilyen görbe tükör-nek próbál mutatkozni. A Terrát (2007) követően az 51-es bolygó (2009) volt hasonló stílusú, majd most ez, mely azonban nem ért fel hasonszőrű társaihoz. Az egész történet olyan, mintha egy 12 éves fejéből pattant volna ki, egyszerűen semmi nem olyan, mint a valóságban lenne/lehetne. Persze ez nem akkora gond egy mese esetében, de így a populációnk felnőtt tagjait bizonyára nem állítja maga mellé. A gyerekek azonban élvezni fogják a vicces figurákat, a hős kis idegeneket, akik próbálnak visszajutni saját otthonukba.

Kicsit olyan, mintha a gyerekkorom Cartoon Networkje ugrott volna elém: tartalom nem sok (hiába a görbe tükör), gyermek-elvarázsoló látvány és izgalom annál több.

Értékelésem: 10/6

Az X-Men: Az elsők arra vállalkozott, hogy a mutánsok világát más oldalról is megmutassa és elvigyen minket a kezdetekhez. Mi váltotta ki a Magneto és X-professzor közti ellenszenvet, miért csoportosultak két “pártba” azok az emberek, akik valami különös “defekttel” jöttek világra?

A válaszhoz a történelem szolgáltat tökéletes hátteret. A második világháború, a nácikísérletek, majd a kubai rakétaválság kap egy egyszerre zseniális és egyszerre manipulatív alternatív magyarázatot (mintha könnyebb lenne így ezen eseményeket feldolgozni és elfogadottá tenni…). Az összeesküvés-elméletek kedvelői már csak ezért is imádni fogják. A szuperhősrajongók egy tipikus Marvel filmet kapnak, amit a filozófia felé történő apró kikacsintások mellet leginkább a történet visz el a hátán. Ez persze nem feltétlen baj, de kicsit idétlenül fest az a sok “mutáns”, mintha egy jelmezbálból jöttek volna. Ezt leszámítva viszont nagyon rendben van az egész.

Dinamikus vágások, remek színészi gárda, jól kikapcsoló történet és értelmes, a kezdeteket tökéletesen megvilágító alkotás Az elsők, mely kihagyhatatlan nem csak a Marvel-rajongóknak, hanem azoknak is, akik számára kicsit idegen az X-Men világa. 

Értékelésem: 10/7

Az előítéletek makacs dolgok. A kulturális különbségekkel együtt ezek ketten pedig elég nagy mértékben felelősek emberek, csoportok, társadalmak elválasztódásáért, a “klikkesedésért”.

A kazah nép nagy fehér gyermeke ”USAnkába” utazva gyermeki ártatlansággal, saját neveltetéséből, körülményeiből, naivitásából fakadóan gyakorlatilag hülyét csinál önmagából és a számára különös amerikai polgárokból is. Áldokumentumfilmként (de számos jelenetet a valóságban tényleg doku-filmesként) leforgatott jelenetei egyszerre bicskanyitogatóak, szánakozást keltőek és botrányosan nevetségesek.

A Borat óriási geg és társadalomkritika egyben, szóval mi mást mondhatnék rá, mint azt, hogy JÓFÉLE!

Értékelésem: 10/8

A jó és a rossz küzdelme sokszor nem fekete-fehér. És ezt jó, ha a gyerekek is tudják. A mesék boszorkányai, gonosz lényei is lehettek jók korábban, csak éppen nem úgy alakult sorsuk, ahogy szerették volna. És ilyen szempontból az emberek is állandóan “kétszínűek”: feketék és fehérek.

A Demóna, azaz a Malecifent ezt mutatja meg érzékletesen a gyerekeknek: a világot ne végletekben lássák. Egy szép, bár sajnos e filmben a kelleténél többször is erőltetett, de mégis kiváló alternatív történet ez a már megszokott Disney-univerzumból. Megnézésre érdemes felnőtteknek is.

(Ha valaki gyerkőcökkel nézi, mindenképp beszélgessetek róla a végén: miért volt szarva Demónának, mitől őrült meg a király, valóban létezik-e érző szerelmes csók, mitől változtak meg a másik világ színei, stb.)

Értékelésem: 10/8

A tavalyi Oblivion után nem sok jóra számítottam egy újabb Tom Cruise “sci-fi”-től (ami inkább akciófilm, mint sci-fi). Időutazás, idegenek, az “Idétlen időkig” átdolgozása akciófilmbe. Egyik sem olyan tulajdonság, mely nagyon csábító és ígéretes lehetne. Mégis, A holnap határán végig magába szippantott. Érdekelt a szereplők sorsa, érdekelt, hogyan oldják meg a “napi” problémákat.

A film azonban nem lett akkora nagy szám, hiszen végig a megszokott mederben csordogált rohant előre a cselekmény. A vágás 10/10, sokszor a néző sem tudta, hogy jártunk-e már itt korábban. Mindezt a színészi játék fejelte meg. Tom Cruise a Különvélemény (2002) és Az utolsó szamuráj (2008) óta talán csak a Trópusi vihar (2008) mellékszereplőjeként villogtatta meg színészi tehetségét, és bár itt sem volt nehéz feladat elé állítva, végre tényleg látszott rajta: ezt a szerepet neki találták ki.

Ami viszont ront az összképen, az a közhelyesnek tűnő befejezés és pár olyan dolog, mely SPOILERÉRT KIÁLT! Ilyen pl. a központi “agy” likvidálása, ami mindig teljes siker, ha idegen lények támadnak ránk. Ilyen az a néhány értelmetlenül elejtett mondat/jelenet amit semmi nem indokol (pl.: miért van elzárva egy hadvezír széfjében egy készülék mely megmentheti a világot; vagy miért jelenti ki magabiztosan a csajszi, hogy elvesztette feltámadási képességét, hiszen halál nélkül ezt nem tudhatta?!). No és hihetetlenül katasztrofikus a befejezés. Tényleg. Ha nincs az utolsó 5 perc akkor ez az elmúlt 10 év egyik legjobb akció-scifije! De volt utolsó 5 perc. Ahol értelmetlenül MUSZÁJ volt happyenddel zárni. Még úgy is, hogy az addig TÖKÉLETESEN működő időugrás problémát tökéletesen kezelték, erre az utolsó pár percben a halál pillanatában visszaugranak az időben, de az omega már megpusztult, de ennek ellenére a híradó azt mondja be, hogy még vannak frontok ahol harcolni kell? WTF??? SPOILER OFF

Az utolsó pár perc így nagyot ront az összképen, és az addig végig a székbe nyomó alkotás pár perc alatt lerombolja önnön keltette státuszát és átadja azt hollywood szemétdombjának. *szomorú*

Értékelésem: 10/7

Godzilla újra lecsap, 2014-ben. Ez a nagy fenevad most nem az emberek, hanem a radioaktív étekre vágyó ősmutánsok ellen mutathatja meg erejét. A film első fele elmegy, vállalható, aztán jön a FEKETEleves és totál nem látni semmi érdekeset, csak robbanásokat meg meneküléseket. Nagyon gyenge, semmirevaló, kár érte. Az egyetlen pluszpont “Heisenberg” feltűnése volt. 

Ja igen, természetesen Amerika megint megmentette a világot. Hollywood meg egy az egyben lemásolta a Jurassic Park T-Rex-ét. Ez aztán a filmtörténeti pillanat 20 év elteltével…

Értékelésem: 10/3

Ride Along - Pofázunk és végünk. Na azt kellett volna pofánlőni aki szerint Ice Cube főszereplőnek való. Meg aki egyáltalán kitalálta, hogy csináljanak egy olyan filmet, ahol a fekák fényesre nyalhatják a saját s***üket. De most komolyan, mi volt ez a szörnyűség? Nincs bajom a kisebbséggel (vajon tényleg kisebbségnek tekinthetők egyáltalán), de saját magukról ilyen képet hogyan festhetnek le? Az überfaszakirály zsaru meg a kis újonc akit egész nap szivathat, hogy aztán egy oltári baromságban megoldjanak egy évek óta zajló ügyet.

Aha, persze. Felháborító - pedig van benne tényleg egy-két jó poén, de ez sem menti meg ezt a förmedvényt…

Értékelésem: 10/3

A változás maga az ember. És a változás elkerülhetetlen, ahogyan az ember jellemváltozása is. Ennek alapvető feltétele pedig az érzelmek viharos tengere. Ha a vihart megszüntetjük, ha a villámokat elkergetjük, akkor csak egy unalmas és semmilyen vízfelszínt kapunk. Az Equilibrum gyakorlatilag ezt az unalmas vízfelszínt mutatja be: mi történne, ha a béke megőrzése érdekében megszüntetnék az emberi érzelmeket.

A válasz egy szürke, kidolgozatlan akciófilm keretében érkezik, de attól, hogy a víz tiszta, van az a mélység, ahol nagyobb vihar tombol, mint odafent bármikor is. Christian Bale pedig “Gyilkos nyugalom"mal adja tudtunkra a közhelyet: az ember mindig felülemelkedik magán, helyet ad az újnak és a változásnak, még akkor is, ha ez később csak nagyobb veszedelembe sodor mindenkit…

Értékelésem: 10/5

A sejt (The Cell) nem más, mint a Gyilkos vágyak (Extracted) 12 évvel korábbi megvalósulása. Képi jeleneteiben brutálisabb és komolyabb színészeket felvonultató film, mely a Hetedik mintáját követi. Sorozatgyilkosságok, nyomozás, elmélyülés a gyilkos elméjében és annak megfejtése.

A katarzis azonban itt (is) teljesen elmarad. Túlságosan művészi, már-már Salvador Dali stílusú képi világa túlságosan erősen viszi el a filmet abból az irányból, amelyikbe a hullák és kínzások indukálták volna. A kellemes egyensúly felborulása miatt hiába szeretném, nem tudom magasra értékelni. Pedig már csak a későbbi, Azonossággal kapcsolatos előremutatása miatt is megérdemelte volna mindezt.

Értékelésem: 10/6

Vajon tényleg úgy történt minden, ahogyan emlékezünk rá? Vajon a vágyaink, vagy a külső, nem feltétlenül szándékos manipuláció képes megváltoztatni az emlékeinket? Ezen kérdéskör mentén kerülhetünk be egy gyilkos agyába. A gond ott kezdődik, hogy valami probléma lép fel, és a gyilkos emlékek között ragad főhősünk hosszú-hosszú évekre…

Az emberi emlékek ábrázolása, mintha azok nem is a múltban, hanem a jelenben is zajlanának? Miért ne! Érdekes és egy-két technikai jellegű problémán kívül logikusan összerakott kis költségvetésű, mindenféle akciót nélkülöző B kategóriás, 90 perces film a Gyilkos emlékek (ilyen szempontból kicsit PU-239 utánérzetem volt), mégis élvezhető. 

Értékelésem: 10/6

Valóban ez az egy film elmond mindent a Japán kultúráról? Ugyanmár. Márpedig a 47 Ronin újrafeldolgozása ezt állítja. Van itt néhány megboldogult szamuráj, azaz mostmár Ronin, akik nemes bosszút akarnak állni, hogy visszanyerjék becsületüket.

Szépen összehozott, jó kis kalandfilm lett ebből, de azért Japán ennél jóval kiismerhetetlenebb. Összességében nem rossz, többet nyújtott mint vártam, de még így is fura a szám íze, hogy a japánok talán leglegendásabb történetét, melyben a becsület, tisztesség áll főszerepben épp egy amcsi film mutatja be…

Értékelésem: 10/6

To Tumblr, Love Pixel Union